Holdfény

Zűrzavaros pillanatok

Másnap a tüzelő napsugarai ébresztenek. Álmosan nyújtózkodom egyet, nyöszörgésszerű hangokat engedve szabadjára a szoba csendjében. Fejem tompán sajog, ahogyan a szemhéjam mögött is szurkálódó bizsergetést érzek az alváshiány okozta fáradtság végett.

Aqua hajnalig faggatózott az estémmel kapcsolatban. S mivel képtelen voltam rávenni, hogy reggel folytassuk a kibeszélést, mikor már kipihentem magam hozzá kellőképpen, muszáj volt minden apró részletbe beavatnom, amire csak kíváncsi volt. Végül hajnali négy óra körül dőlt ki, arcát a párnába fúrva.

Laposakat pislogva fordítom fejem az ágy másik oldalára, hogy megbizonyosodjak róla, barátnőm még mindig pihen. Amint detektálom békés arcát, elmosolyodom és a lehető legkisebb neszezéssel igyekszem kiszabadulni a pléd alól, amibe beburkoltam magam elalvás előtt. Azonban kótyagos lopakodásom közepette, kislábujjam közelebbről is megismerkedik a baldachinos ágy lábával, ezzel kellemetlen érzéseket váltva ki, amúgy is meggyötört személyemben. Halkan szitkozódva érek ki a folyosóra, némi sántikálást produkálva, miközben sajgó lábujjam fájdítom. S ahogy beteszem magam mögött a szobaajtót és megfordulva leslisszolnék a lépcsőn, Deate kissé morcos arcába bámulok bele, amint oldalra fordítom a fejem.

- Veled meg mi történt? – bukik ki belőlem a kérdés, nyúzott arckifejezését látva.

- Még nem ittam kávét – vonja meg vállát közömbösen.

- Azonkívül? – ráncolom össze a homlokom, erőteljesen gondolkodva el, vajon mi lelhette tegnap este óta.

- Nem túl sokat aludtam – ásít egyet. – S ahogy elnézem, te sem – ereszt meg egy harmatgyenge mosolyt.

- Ismered Aquat. Mindent tudni akart – dőlök az ajtónak háttal, hogy megtartsam magam.

- Igen. Ismerem – motyogja keserűen.

- Valami történt, míg nem voltam itthon? – összpontosítok az arcára.

- Mire gondolsz? – tér ki a válaszadás elől.

- Vajon mire? – forgatom meg szemeim unottan, mire bambán bámul vissza rám. – Aquara és rád, Deate. Mi történt, amiért ennyire ki vagy bukva? Az autóban is csendes voltál, mikor haza hoztatok. Talán lemaradtam valamiről? – döntöm fejem az ajtófélfának.

- Nincs olyan, hogy Aqua és én – zárja le röviden a beszélgetést, majd elsétálva mellettem lebattyog a lépcsőn.

Értetlenkedve bámulok utána. Fel sem fogva a válaszából kihangzó búskomorságot. S mivel a kimerültség teljesen megfosztott az épeszű gondolatoktól, annyiban hagyom a dolgot és utána sétálok, egyenesen le a konyháig, ahol a hűtőben keresgél.

Nyűgösen mászok fel a legközelebbi bárszékre, fejem a márványlapra ejtve. Deate egy szó nélkül tölt nekem is a már lefőtt kávéból a kedvenc bögrémbe és a fejem mellé helyezi a pultra. Lassan fordítom oldalra a fejem, arcom a lapon fektetve el. A fejét ingatva vigyorog rám, ahogy felül az enyém mellé helyezett bárszékre.

- Ne szenvedj ennyire látványosan, CiaSky. Mi lesz veled, ha már híres énekesnő leszel, és turnéhelyszínről turnéhelyszínre jársz? Akkor sem fogod tudni teljesen kipihenni magad, főleg nem az úton zötykölődve egy turnébuszban.

- Ne vedd el előre a kedvem – zsörtölődöm, nehézkesen emelve el arcom a pulttól, hogy a kávémba igyak, hátha attól felébredek kicsit.

- Eszemben sincs – neveti el magát halkan, majd körbe pillant a tágas helyiségben. – Amúgy Lupita ilyenkor már a konyhában szokott ténykedni, nem? Merre van?

- Lupita is csak ember, Deate, hadd pihenjen csak – lövellek felé egy jelentőségteljes pillantást a bögrém pere fölött, miközben a koffeinben úszó italba kortyolok.

- De éhezem, CiaSky – mereszt rám kölyökkutya szemeket.

- Te mindig csak a hasadra gondolsz – ingatom meg a fejem, a sokat ismételt mondatot dünnyögve.

- Csinálj valami reggelit, hugi, könyörülj meg szegény testvéreden – pislog rám nagyokat.

- Rántotta baconnel és franciapirítóssal megteszi? – forgatom meg szemeim, ahogyan leugrom a székről.

- Imádlak! – lelkesül be, hevesen bólogatva.

- Talán nem égetek oda semmit – dünnyögöm magam elé, ahogyan kipakolom a hűtőből a szükséges hozzávalókat a reggelihez.

♪♫♪

Az oda nem égetett reggeli és a hárombögrényi kávé elfogyasztása után sem érzem magam fittebbnek. Nem mintha számítottam volna bármiféle változásra a néhány órás alvásom okozta fáradtsággal szemben. Egyszerűen nem olyan a szervezetem, hogy kevés alvással is beérjem és a legnagyobb probléma az, hogy bármennyire is keveset aludtam, ha már felkeltem, képtelen vagyok visszaaludni. S ez elviselhetetlen tulajdonság számomra.

Ezért, hogy átvészeljem a napot, a nappaliba vackolom be magam egy bögrényi kávé társaságában a tévé csatornái között szörfölve, hogy valami elfogadható adót találjak. Miközben a távirányítót nyomkodom, felmerül bennem a reggelizés közben lezajlott jelenet. Deate és köztem egy szó sem hangzott el, amely így visszagondolva, eléggé érthetetlen, mivel a bátyám még evés közben is képtelen magában tartani a mondanivalóját, kivéve azokban az esetekben, amikor valamin nagyon elmereng. Így a gondolataimba mélyedve próbálok rájönni a miértjére, teljesen elfeledkezve a távirányítón történő mozdulatimról. S hirtelen arra eszmélek fel, hogy ez kéz simul a kezemre, hogy megállítsa rutinszerűen ránduló ujjam.

Összerezdülök az érintésre, ijedten fordulva a mellém telepedő lány felé.

- Min elmélkedtél ennyire? – ásítja, kényelmesen elhelyezkedve mellettem, kivéve kezemből a bögrét, hogy beleigyon.

Ám mielőtt rászólhatnék, hogy az én ízléseim szerint van felcukrozva, már bele is kortyol, majd elfintorodik.

- Mi a bánat ez? Mert az biztos, hogy nem kávé – grimaszol, a kezembe nyomva a bögrét.

- Szólni akartam, de te mindig elfeledkezel a szokásaimról – vonok vállat, tekintetem a képernyőre fordítva.

- Szidom is magam érte rendesen – dünnyögi, magára húzva a plédet a kanapé karfájáról. Lustán elmosolyodom kijelentésén. – National Geographicot nézünk? – érdeklődik bizonytalanul.

- Te állítottál meg itt – csúszok lejjebb, hogy fejem a támlának döntve helyezzem magam kényelembe.

- Jézusom! – kapja szeme elé a kezét, mikor a képernyőn egy leopárd áldozata nyakát elkapva igyekszik elejteni a zsákmányát. – Nem kapcsolhatnánk el? Napokig rémeket fogok álmodni – nyöszörgi, reménykedéssel hangjában.

- Azzal a feltétellel, ha elmeséled, mi történt közted és Deate között, míg nem voltam idehaza.

- Mi történt volna? Semmi – egyenesedik ki, a homlokát ráncolva.

- De én meg vagyok győződve róla, hogy valami csak történt, amiért teljesen kifordult magából – fordítom felé a fejem. - Esetleg nem tettél valami félreérthető megjegyzést vagy viselkedtél úgy, ami félrevezette őt?

- Nem hinném – ejti ki lassan a két a szót, miközben elmereng a kérdésen.

- Mesélj! – jelentem ki biztosan, amint érzékelem hangjában a kétkedést.

- Nem történt semmi, esküszöm! – jelenti ki hirtelen. – Csak leültünk filmezni és mikor a pattogatott kukoricás tálba nyúltam, véletlen összeért a kezünk, mert ő is akkor nyúlt egy újabb adagért. S akkor történt valami, amire nem tudok választ adni, csak érzem, hogy valami megváltozott. Deate teljesen kifordult magából és még a film vége előtt, elvonult a szobájába össze-vissza beszélve valami fontos dologról, amit el kell intéznie. Nem értettem, mi baja – tárja szét karjait, értetlenkedve meredve rám.

- Mm – hümmögöm, elmerengve a hallottakon.

Ahogy fejemben összeáll a kép, sietve felállok a kanapéról. A kezemben tartott bögrét a dohányzó asztalra helyezem és egy szó nélkül felrohanok a lépcsőn, az emeletre. Egyenesen Deate szobájához lépek és a kopogást mellőzve rontok be hozzá.

Az íróasztalánál ül. Összegörnyedt háttal mered a laptopjának képernyőjére. Össze sem rezdül, mikor rátöröm az ajtót. De amint lassan közelebb sétálok hozzá, észreveszem, hogy nem is a laptopján munkálódik, egyszerűen csak elmerült a gondolataiba, teljesen kizárva a külvilágot.

Óvatosan a vállára simítom a kezem, mire ijedten rám emeli édesanyánkra emlékeztető szemeit.

- CiaSky? – kérdezi zavart és kábult hanghordozással. – Történt valami?

- Ezt a kérdést inkább nekem kellene feltennem, nem gondolod? – húzom félmosolyra a szám, megszorítva a vállát.

- Mi? – pislog fel rám, kásás hangon.

- Mi történt veled, Deate? Olyan furcsán viselkedsz, és most is olyan, mintha máshol járnál. Minden rendben van veled? – ülök fel az asztalára, hogy jól láthassam az arcvonásait. – Bármi történt, nekem elmondhatod – biztosítom.

- Megint a reggeli beszélgetésünkre célzol? – csúszik le a székben, teljesen eltespedve rajta.

- Miért hagytad magára Aquat filmezés közben, Deate? Mi történt, amiért ezt láttad jobbnak, minthogy mellette maradj?

- Ezt nem ilyen egyszerű megmagyarázni, CiaSky. Magam sem értem, mi a fene történt akkor.

- Pedig jó lenne, ha rájönnél, mert Aqua sem érti, mi a helyzet. Ő is flepnisként áll a dologhoz.

- Flep… mi? – ráncolja homlokát.

- Flepnis – nevetem el magam.

- Ez mégis mi a bánatot jelent? – tárja szét karijait, tanácstalanul.

- Lapozz fel egy értelmező kéziszótárt – kacsintok rá, majd leugrok az asztalról. – De addig is gondold át, hogy mi van veled és Aquaval, mert ha gondotok van egymással, az nemcsak nektek, de nekem is ugyanolyan rossz – nyomok egy puszit az arcára.

Ám mielőtt átlépném a küszöböt, utánam szól.

- Apánk lelépett már az üzleti útra?

- Egészen eddig nem láttam, ahogyan Lupitát sem, szóval lehetséges. Miért kérdezed? – dőlök az ajtófélfának.

- Mikor induljunk, La Rochelle-be? – pördül felém a székkel.

- Ha felváltva vezetünk, akár este hét körül is, vagy annál előbb, ha úgy gondolod. Nekem lényegében mindegy, csak előtte szeretnék bepakolni némi ruhát – mosolyodom el.

- Még telefonálok párat, aztán megbeszéljük – bólint mosolyogva, mielőtt behúznám magam mögött az ajtót.

♪♫♪

A telefonom dallamos csengése visszhangzik végig a szobán, mikor zuhanyzás után átlépem a küszöböt. Szívem furcsa módon eszeveszett dübörgésbe kezd a mellkasomban, ezért lassú léptekkel közelítem meg a komódot, amelyen elhelyeztem töltés közben.

Amint kezembe veszem a készüléket és megpillantom a hívó fél nevét, ajkaim elnyílnak döbbenetemben. Ujjam a zöld ikon felett köröz, azon filózva, vajon merjem-e fogadni a hívást. De végül legyőzöm a félelmeim és fülemhez emelem a készüléket.

- Igen? – remeg meg a hangom egy pillanatra.

- Már azt hittem fel sem veszed a telefont – szól bele köszönés nélkül.

- Miért ne vettem volna fel? – jön meg a hangom.

- Miben zavartalak meg?

- Semmi említésre méltóban – szökik pír az arcomra, amint feleszmélek helyzetemre, miszerint csak egyetlen egy flottír törülközőbe csavarva cseverészem vele.

- Mit csinálsz most, Ciara? – mélyül el a hangja, amitől még inkább zavarba jövök.

- Veled beszélgetek – felelem rögvest, teljesen elárulva magam.

- S a velem való beszélgetés hoz zavarba? – duruzsolja.

- Nem vagyok zavarba.

- De bizony, hogy abban vagy. S tudni akarom miért, szóval ne tartsd magadban, csillagfény.

- Csak zuhanyoztam, Wayne. Oké? Csak zuhanyoztam és kész – vágom rá indulatosan. – A folyosón voltam még, mikor megcsörrent a telefonom.

- Már bánom, hogy nem fél órával ezelőtt hívtalak fel. Szívesen besegítettem volna.

- Nem képzelsz kicsit sokat magadról?

- Talán zavart volna, ha segédkezem? – hallom ki hangjából negédes mosolyát.

- Mit tennél, ha azt mondanám egyáltalán nem?

Kérdésem hallatán még magam is megdöbbenek. El sem tudom képzelni, hogyan volt merszem ilyen fesztelenül feleselni vele. S bár zavarba ejtő a vele szemben kialakult habitusom, mégis jó érzéssel tölt el, ahogyan mellette viselkedem. Olyan felemelő érzés, hogy nem kell színlelnem, hogy megmutathatom mindazt, ami bennem van, és nem kell álarc mögé rejtőznöm.

- Nagyon szeretnélek látni, Ciara – dörmögi reszelősen.

Az ereimben pulzáló vér sebesen száguld végig a testemen, ahogyan szavai eljutnak hozzám. Szívem hevesen dübörög a mellkasomban és a lélegzetem is elakad egy pillanatra, ahogy kihallom őszinteségét szavaiból és, melynek hatására bennem is keletkezik egy furcsa, sürgető érzés, ami a kijelentésének helyeslése felé visz. Ám mielőtt megszólalhatnék, tovább fűzi mondanivalóját.

- Tudom, mennyire korai ezt hallanod tőlem és talán el is foglak riasztani vele, bármennyire is nem szeretném ezt elérni, mégis muszáj kimondanom. Őrülten szeretnélek újra látni, Ciara. Egész éjszaka képtelen voltam elaludni, mert egyedül a gyönyörű mosolyod és édesen megcsillanó tengerzöld szemeidre bírtam gondolni. Lehetetlenségnek tűnik, hogy akár csak egy pillanatra is kiverjelek a fejemből és úgy érzem, mintha ez az érzés nem most keletkezne bennem először. Te nem érzed úgy, mintha valami megmagyarázhatatlan kötelék kapcsolna össze minket? Mintha már ezer éve ismernénk egymást? Mintha már évekkel ezelőtt, valamikor régen, találkoztunk volna? Mert én képtelen vagyok ezt a gondolatot kiverni a fejemből – hadarja, teljesen lesokkolva.

Ahogyan felteszi nekem a kérdéseket, bennem is keletkezik egy hasonló, megmagyarázhatatlan emóció és képtelen vagyok szavakba önteni.

Hallgatásom lehetetlenségnek érzem megszakítani, mert egyetlen egy hangot sem bírok kipréselni ajkaimon. A szavak kétség kívül a hangszálaimra forrnak, amikor hatalmas gombóc keletkezik a torkomban a heves információáradata hallatán. Szívem időnként kihagy egy-egy ütemet, ahogyan próbálok szóhoz jutni és elmondani neki, hogy mi van bennem. Végül akaratom eléri célját és kissé rekedtes, reszelős hangom utat tör magának.

- Még ma este elutazom, Wayne – suttogom. – Ne csináld ezt velem – szökik könny a szemembe, ahogy túlcsordulnak érzelmeim.

- Nem úgy volt, hogy holnap indultok? – érződik hangjából a kedveszegettség.

- Autóval megyünk és közel tíz órás út vár ránk. S, mivel időpontra megyünk, időben kell indulnunk, hogy odaérjünk.

- Előtte semmiképpen nem találkozhatnánk? – hangtónusa reménykedő.

- Wayne… - hal el hangom a nevét ejtve ki ajkaimon. – Nem tartom jó ötletnek.

- Miért nem?

- Ne haragudj, de nem igazán állok még készen arra, hogy szemtől szemben álljak veled. Nekem ennél kicsit több időre lenne szükségem.

- Le akarsz rázni?

- Nem, dehogy! – ellenkezem rögvest.

- Akkor találkozz velem – kihallani hangjából az esdeklést. – Kérlek! – teszi hozzá fojtottan.

- Még nem volt időm összepakolni sem… - hozakodom elő az egyetlen ellenérvemmel, kissé remegősen ejtve a szavakat.

- Ígérem, ha láthatlak, nem fogok semmi olyasmit tenni, amit nem szeretnél. Legyen szíved, Ciara! Csak egy percet kérek tőled, és utána esküszöm mindenre, hogy utadra engedlek, és nem akaratoskodom többet veled.

- Ne esküdözz, Wayne! – szólok rá rosszallóan.

- Találkozol velem? – hagyja figyelmen kívül dorgálásom, lázas türelmetlenséggel várva válaszom.

- Egy óra múlva a parton – sóhajtom megadóan.

- Nem fogod megbánni – lelkesedik be pillanatok alatt.

- Azt erősen ajánlom is – mosolyodom el szórakozottan.

- Ez esetben hagylak készülődni, hogy minél előbb láthassalak – duruzsolja mély hangján. – De, hé! Azt mondtad az előbb, hogy zuhanyoztál? – tér vissza korábbi témánkhoz, mire arcom ismét bíborvörösre vált.

Válasz nélkül hagyom kérdését, abban reménykedve, hogy ennyiben is hagyja a dolgot. Ám reménytelenek tűnik helyzetem. Tovább folytatja magával a diskurzust.

- Szóval zuhanyoztál, ami lényegében annyit jelent, hogy percekkel azelőtt, hogy rányomtam volna a hívás gombra, te a zuhanyrózsa alatt álltál és a vízcseppek végig peregtek érzéki, mezítelen testeden, majd egy árva törülközőbe csavarva hagytad el a fürdőszobát. Elképzeléseim szerint a köréd tekert vékony anyag alatt nem viseltél közben semmit, míg a szobádba siettél és mivel azt is megemlítetted, hogy a folyosón voltál még, amikor meghallottad a telefonod, ebben a pillanatban sincs rajtad semmi más a törülközőn kívül. Abban az esetben, hogy amíg mi beszélgettünk, te nem dobtad le magadról az amúgy is teljesen átnedvesedett anyagdarabot és vettél fel valami vágyat gerjesztő, csipkés fehérnemű szettet, fölé valami igazán dögös ruhát. Ami véleményem szerint nem történt meg, mert semmi neszezést és kihangosítást nem vettem észre. S ez esetben, megengeded, hogy feltegyek neked egy kérdést? – szegezi nekem, de válaszom meg sem várva folytatja. – Te végig egy törülközőbe csavarva cseverésztél velem, amiről nekem nem szándékoztál beszámolni? Mert ez egy rettenetesen gonosz húzás lenne tőled, csillagfény. Már csak a gondolat is megőrjít, hogy ilyen körülmények között beszélhetek veled.

Lélegzetem elakad egy pillanatra, amint felfogom vádolóan és jókedvűen feltett kérdésének jelentését. Percek múltán kezdem abszurdnak érezni a helyzetet, legalábbis annyira zavarba jövök a kialakult szituáció lévén, hogy alig bírok szóhoz jutni. Végül megerőltetem hangszálaim.

- Készülnöm kell, Wayne. Leteszem – mentem ki magam, zakatoló szívvel a mellkasomban.

Előző rész: https://moonlight.blogger.hu/2019/03/23/a-felejtes-keplete-10

Következő rész: